Bezár

Hírarchívum

Pályázati Felhívás - emberkereskedelmi tárgyú kutatásra

Pályázati Felhívás - emberkereskedelmi tárgyú kutatásra

2020. június 19.
2 perc

A Belügyminisztérium Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkársága az emberkereskedelem elleni küzdelem területén jártas kutatók, az áldozatokkal mindennapi kapcsolatban lévő szakemberek, valamint szociológia, szociálpolitika és szociális munka mesterképzési szakok, illetve doktori iskolák hallgatóinak és oktatóinak jelentkezését várja.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. július 10. 14:00




PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
emberkereskedelmi tárgyú kutatásra


A kutatás célja: az áldozatsegítés hatékonyságának növelése a különböző kizsákmányolási formákat elszenvedő áldozatok eltérő ellátási igényeinek feltérképezésével. A kutatás kiterjed emellett a hatékony áldozatsegítés módjaira férfi áldozatok körében, és ehhez kapcsolódóan a védett házas elhelyezésen kívül számításba vehető egyéb rehabilitációs és támogatási formák azonosítására, kritikus értékelésére. A gyakorlatorientált kutatás a későbbiekben a szakpolitikai döntéshozatalt hivatott segíteni, hogy a hazai áldozatsegítő rendszer fejlesztési irányainak kijelölése tudományos eredményeken alapuljon.


A Belügyminisztérium Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkársága az emberkereskedelem elleni küzdelem területén jártas kutatók, az áldozatokkal mindennapi kapcsolatban lévő szakemberek, valamint szociológia, szociálpolitika és szociális munka mesterképzési szakok, illetve doktori iskolák hallgatóinak és oktatóinak jelentkezését várja.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. július 10. 14:00. A pályázatokat elektronikusan kérjük benyújtani a thb@bm.gov.hu e-mail címre.


A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok: a pályázó részletes szakmai önéletrajza és maximum 5.000 karakter terjedelmű kutatási terve word formátumban (szóközökkel).
A kutató személyét a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakértőiből álló bíráló bizottság 10 napon belül választja ki, és elektronikus formában valamennyi jelentkezőt értesít az eredményről. A beérkezett pályázatok elbírálásának alapja a kutatási tervek értékelése.


A Belügyminisztérium a kiválasztott kutatóval szerződést köt, melyben a kutató térben és időben korlátlan, kizárólagos felhasználási jogot enged a Belügyminisztériumnak a kutatás eredményeinek közlésére. A kutatót br. 1.800.000,- Ft összegű díjazás illeti, melyet a Belügyminisztérium két részletben fizet: a kutatási részjelentés 2020. novemberi leadása után, valamint a kutatás eredményeit összegző tanulmány 2021. februári leadásakor.


A kutatómunkát érintő követelmények: a releváns magyar és nemzetközi szakirodalom feldolgozásán felül mélyinterjúk készítése min. 10 fő az emberkereskedelem áldozatainak rehabilitációjában, reintegrációjában jártas szakemberrel és min. 20 fő emberkereskedelem áldozatává vált személlyel. A kutatás eredményeit min. 60 ezer karakter terjedelmű tanulmányban szükséges összefoglalni (szóközökkel együtt).


Az elkészült tanulmány kéziratának leadási határideje: 2021. február 26. A kutatás eredményeit a Belügyminisztérium a Belügyi Szemlében és az emberkereskedelem elleni küzdelem kormányzati aloldalán (https://emberkereskedelem.kormany.hu/) tervezi publikálni.
A pályázati felhívással kapcsolatban kiegészítő tájékoztatás a thb@bm.gov.hu e-mail címen, valamint Berkes Márton r. hadnagynál (tel.: +36(1)999-4315) kérhető.


Az eredti felhívás letölthető innen.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek