Bezár

Karunkról

Támogatás

2025. április 14.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara nagy hangsúlyt helyez a hallgatói tudományos élet ösztönzésére. Szakmai hét elnevezésű programsorozatuk idén ennek jegyében telt 2025. április 7. és 10. között. A kar életében meghatározó eseményekről Prof. Dr. Tóth-Molnár Edit dékánnal és Dr. Csoma Zsanett tudományos és általános dékánhelyettessel beszélgettünk.

2025. április 14.
3 perc

Az idei Szakmai hét című rendezvényünk fókuszában a Tudományos Diákköri Konferencia és kutatói életpályára történő felkészítés állt, a program keretében egy egész napot felölelő orientációs napot és egy kutatói életpályát bemutató előadást is megvalósítottunk.

2025. április 14.
5 perc
Hatalmas érdeklődés övezte az idei Szakmai hét során megrendezett Tudományos Diákköri Konferencia Orientációs Napját. A reggeltől késő délutánig tartó előadássorozat négy nagyobb részre tagolódott, összesen 12 előadásra, 3 workshopra és egy szórakoztató kvízre jelentkezhettek az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatói.
2025. április 11.
3 perc

A kari TDK fordulók után minden továbbjutó hallgatónk számára új és izgalmas kihívást jelent az OTDK-n történő szereplés. Az idei országos konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának szervezője a Pécsi Tudományegyetem, 2025. április 22. és 25. között készülhetnek a megmérettetésre a hallgatók.

2025. március 28.
1 perc

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Karunk által szervezett I. Szegedi Nemzetközi Egészségtudományi Konferencián!

2025. március 12.
1 perc

A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által meghirdetett „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása" címmel kiírt pályázatra NTPHHTDK-24-0024 számon Dr. med. habil Csoma Zsanett Renáta PhD általános és tudományos dékánhelyettes asszony által benyújtott, „A tudományos diákköri munka népszerűsítése a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Karon" című projekt megvalósítása 2.500.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

2025. március 10.
1 perc

A Szakmai Hét részeként Tudományos Diákköri Konferencia Orientációs Napot tartunk április 8-án (kedden) az NTP-HHTDK-24-0024 azonosító számú, „A tudományos diákköri munka népszerűsítése a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon” című nyertes pályázat keretében.

2025. március 06.
1 perc

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján meghirdetett „Tudományos Mecenatúra Pályázat” MEC_SZ_24 kódszámú alprogramjában támogatott MEC_SZ 148950 számú projekt „I. Szegedi Nemzetközi Egészségtudományi Konferencia” címmel történő megvalósítása 9.999.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

2025. március 04.
2 perc
Karunk meghívásának eleget téve, 2025. április 7-én, 14:00 órakor Dr. Kemény Lajos Professzor Úr szakmai életútjáról, pályafutásáról, tudományos sikereiről, újításairól tart egy rendkívül sokszínű, izgalmas előadást „Miért jó kutatni? Sikerek, kudarcok, újrakezdések” címmel az ETSZK Szakmai hét programsorozat alkalmával az NTP-HHTDK-24-0024 azonosító számú, „A tudományos diákköri munka népszerűsítése a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon” címmel nyertes pályázat keretében.
2025. február 18.
3 perc

Karunk 2024. november 20-án 13 órai kezdettel rendezte meg helyi Tudományos Diákköri Konferencia Egészségtudományi Tagozatát. Az ünnepélyes megnyitó és a zsűri bemutatása után elkezdődött a tizenhárom nevezett hallgató által elvégzett tudományos munkák bemutatása. A tízperces előadásokat ötperces vita követte, ahol a zsűri mellett a hallgatóság is feltehette kérdéseit.

2025. február 05.
1 perc
A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósul a 2024/2025 tanév II. félévében Vitázz, avagy a vitakészségünk fejlesztése kurzus.
2025. február 05.
1 perc

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósul a 2024/2025 tanév II. félévében a Prezentációs technikák elsajátítása kurzus.

2025. február 05.
1 perc

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósul, "A tudományos diákköri munka népszerűsítése a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Karon" című projekt részeként a 2024/2025 tanév II. félévében Tudományos tehetséggondozó kurzus indul.

2025. február 04.
1 perc

A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által meghirdetett „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása" címmel kiírt pályázatra NTPHHTDK-24-0024 számon Dr. med. habil Csoma Zsanett Renáta PhD általános és tudományos dékánhelyettes asszony által benyújtott, „A tudományos diákköri munka népszerűsítése a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Karon" című projekt megvalósítása 2.500.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Aktuális események

Kapcsolódó hírek