Bezár

Hírarchívum

FEVA

FEVA

2019. május 30.
1 perc

Május 16-17 között Nyíregyháza adott otthont a XIII. Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók Országos Kongresszusának, amelynek szervezője és lebonyolítója a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara volt. A résztvevők a kiterjesztett hatáskörű ápolóképzést érintő kérdéseket vitatták meg. A konferencián elhangzó előadások betekintést adtak a képzés eddigi tapasztalataiba, középpontjába a jelenét és jövőjét egyaránt meghatározó fontos kérdések kerültek. A rendezvény és a kerekasztal-megbeszélés során szóba került az ápolói életpályamodell, az ápolói licenc és a nemzeti ápolásügyi stratégia is. A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara a kezdetektől fogva szerepet vállalt kormányzati és társegyetemi szinten az együttgondolkodáshoz és az együttműködéshez szükséges kapcsolati út megteremtésében. Az Ápolási Tanszék munkatársai beszámoltak munkásságukról, kidolgozott és működőképes jógyakorlataikkal igyekeztek gazdagítani a rendezvényt és hozzájárulni az APN képzés hosszútávú sikerességéhez.

 

Beszámolót készítette: Domonkos Norbert


Képgaléria:


1_f 
2_f 
3_f 
4_f 
5_f 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek