A Tudományos Diákköri Konferencia egy olyan felsőoktatási tudományos fórum, ahol a diákok lehetőséget kapnak saját kutatásaik bemutatására a közönség, illetve a szakmai zsűri előtt, megmérettetve ezzel tudásukat. Ezáltal belekóstolhatnak a kutatói lét világába, értékes szakmai visszajelzésekhez juthatnak, és fejleszthetik előadói készségeiket. A legjobb előadások továbbjutnak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára; ez a rangos esemény komoly ugródeszkát jelenthet a tudományos pályára készülő hallgatók számára.
Miután Dr. Tóth-Molnár Edit dékán asszony, Dr. Csoma Zsanett Renáta tudományos és általános dékánhelyettes asszony és Dr. Nagy-Grócz Gábor oktatási dékánhelyettes úr hivatalosan megnyitották a TDK Orientációs Napot, kezdetét vette az első blokk.
„Ha ennyit foglalkozol egy témával, jó eséllyel te fogsz hozzá érteni legjobban a teremben.” – biztatta azokat a hallgatókat Dr. Nagy-Grócz Gábor oktatási dékánhelyettes és kari TDT-elnök, akik a prezentációt követő vitától és kérdésektől tartva még hezitálnak a versenyen való részvételen. Ahogyan az előadáson is elhangzott, nem az a kérdés, hogy „indulj-e a versenyen, hanem hogy milyen kutatási témát válassz”. Dékánhelyettes úr részletezte a TDK szervezeti felépítését és történetét, valamint fontos gyakorlati információkkal látta el a hallgatókat a jelentkezés menetéről. Előadásából kiderült, hogy az OTDK 1955 óta töretlenül biztosít lehetőséget a tehetséges diákok bemutatkozására. Karunkon a legmagasabb részvételi arány 2022-ben volt, amikor mintegy húsz hallgató nevezett. Dr. Nagy-Grócz Gábor előadását egy idézettel zárta Dr. Szendrő Pétertől, az OTDT örökös elnökétől: „A TDK örök”.
Biztosan kijelenthető, hogy aki részt vesz egy ilyen nívós eseményen, az számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodik, a részvétel pozitívumait hosszan lehetne sorolni. Kasza Blanka Bernadett tanársegéd azonban kiemelte: „Nem szeretnénk azt az érzetet kelteni, hogy a TDK egy könnyű megmérettetés”. A részvétel egyik legnagyobb értéke az a szakmai élmény, amelyet a választott témában való elmélyülés nyújt. A versenyzők a felkészülés során soha nem maradnak magukra, hiszen témavezetőjük végigkíséri őket a folyamaton – tudtuk meg Kasza Blanka előadásából, ahol találóan úgy hivatkozott a TDK-ra, mint versenyre, ahol csak nyerhetünk.
Karunk meghívására Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke Mire jó a TDK és az OTDK? címmel tartott előadást, amiben kitért többek között a doktori képzésekre, a karrierlehetőségekre és az elérhető ösztöndíjakra is.
![]() |
Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke |
A kiégés visszafordítható állapot, amely gyakran az irreális elvárásokból és a motiváció elvesztéséből fakad. „A TDK-n megkapod a támogatást az oktatóktól és a motivációt a hallgatótársaktól” – hangzott el Dr. Lantos Katalin főiskolai docens asszony kiégésről, stresszkezelésről és időmenedzsmentről szóló előadásán. Hangsúlyozta továbbá, hogy el kell fogadnunk: nem lehet minden helyzetben maximálisan helytállni. Fontos az öngondoskodás, a relaxáció, és az is, hogy merjünk segítséget kérni.
Az előadássorozat harmadik szakaszát a tanszékek bemutatkozása képezte, ahol a tanszéki TDK felelősök mellett egy jelenleg mesterképzésen tanuló és egy már végzett, TDK helyezést elért volt hallgató osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan élte meg a kutatás folyamatát és magát a versenyt.
![]() |
„Soha nem gondoltam volna, hogy részt vehetek egy ilyen projektben, óriási élmény.”, „Új ajtókat nyit, akár külföldi megkereséseket is.” |
Beszámolójuk élénk visszhangra talált a közönség köreiben, a hallgatók részéről számos kérdés érkezett; például, hogy visszatekintve mit csinálnának másként, valamint hogy a szűkre szabott 10 perces előadás időkeretét mennyire nehéz betartani. „Nagy kihívás időkeretek közé szorítani egy ilyen jelentőségű előadást, hiszen a saját kutatásával rengeteget foglalkozik az ember, szívvel-lélekkel csinálja, így órákig tudna róla beszélni. De a tanácsom az, hogy sokat kell gyakorolni.” – hallhattuk volt hallgatónk válaszát.
„Meg lehet találni a kapcsolódási pontot a hallgatósággal, csak ismernünk kell őket, tudnunk kell, kikhez szólunk.” A negyedik, egyben záró blokkban – melyet Dinnyés Katalin Julianna tanársegéd nyitott meg előadásával, – a hallgatók aktív közreműködésével, humoros hangvételben kerültek bemutatásra azok a szereplési és prezentációs hibák, amelyeket érdemes elkerülni, ha meg szeretnénk tartani hallgatóságunk figyelmét. Dinnyés Katalin kiemelte, hogy „a legfontosabb a kezdés és a zárás”, valamint, hogy „tartsuk szem előtt, kinek mit és hogyan akarunk mondani”. Dinnyés Katalin az előadásai mellett a TDK Orientációs Nap szervezésében és lebonyolításában is komoly szerepet vállalt.
Ezt követően a résztvevők három párhuzamosan zajló workshop közül választhattak, amelyek a vitakészséget, a publikálás lehetőségeit, valamint a TDK-n szerzett tapasztalatokat járták körül.
A nap zárásaként a hallgatók könnyed és szórakoztató kvízkérdésekre felelhettek, ahol a nevetések és mosolyok alapján egyértelmű volt a program sikeressége. A rendezvény értékes nyeremények kiosztásával ért véget, a díjak között szerepelt például Exit Game szabadulószoba belépő, Pick Szeged ajándékcsomag, valamint Bioderma és La Roche-Posay ajándékcsomag is.
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Program támogatásával az NTP-HHTDK-24-0024 azonosító számú, „A tudományos diákköri munka népszerűsítése a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon” című nyertes pályázat keretében valósult meg.
Prokes Imola